Racionalizmus és klasszicizmus

A racionalizmus

A latin ratio szóból ered, jelentése ésszerű. A 17–18. században kialakult filozófiai irányzat szerint az emberi megismerés forrása az ész, a megismerés legjobb módszere pedig a megtapasztalás, mely korlátlan lehetőségeket biztosít. Ebből következően azokat a dolgokat, melyeket az emberi értelemmel és a tudománnyal nem lehet megmagyarázni, alátámasztani (pl. vallás), elvetik. A legfőbb racionalisták: Descartes, Spinoza és Leibniz. Descartes a matematikát tartotta minden megismerés alapjának, a legtökéletesebb tudománynak. Az ő mondása volt a „Gondolkodom, tehát vagyok” (Cogito, ergo sum).

A klasszicizmus

Klasszicizmusnak a 18. század második felétől a 19. század közepéig uralkodó korszakot nevezzük. Neve a latin classis szóból ered, melynek jelentése osztály. Az irányzat az antik, főleg a római, valamint az érett reneszánsz művészetet tartotta példaképének. A barokk ellentéteként jött létre, a legtöbb országban a felvilágosodással összefonódva. Mellette megjelent még a kései reneszánsz, a rokokó, a szentimentalizmus, majd a romantika is.

A klasszicizmus képviselői úgy tartották, csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Az emberábrázolásnak ezért arányosnak kellett lennie, így a fennkölt és harmonikus klasszicista szépségideál szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával, azok bonyolultsága helyett visszatért az antik tiszta egyszerűségéhez.

A klasszicisták racionalisták voltak, az antik remekművek vizsgálatától azt remélték, hogy felfedezik a tökéletes alkotás szabályait. A művészet célja szerintük nemcsak a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi nevelés, és az emberek művelése. Ezért a művészek kerültek minden szertelenséget, fölösleges díszítettséget, céljuk a világosság, érthetőség volt.

A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra emlékeit. A lelkesedést csak fokozták a korban megkezdett régészeti feltárások Pompeji és Herculaneum vulkán pusztította romvárosában.

A klasszicizmus a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte meg. Szellemi hátterét az ekkor kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. Ez utóbbi a polgári klasszicizmus, mely Napóleon császársága alatt tetőzött, és főleg az egyiptomi formákat újította fel. Ezt empire (empír, császári) stílusnak is nevezik.

A klasszicizmus a különböző művészeti ágakban

A klasszicista irodalom merev szabályokat alkotott meg, hogy minél inkább hasonlítson az antik példaképekre. Az érthetőség, a világos, áttekinthető kompozíció alapkövetelmény volt. Kifejezésmódjára jellemző a fegyelmezettség, világosság és egyszerűség, melyhez választékosság és műgond társult.

A XVIII. századi klasszicizmus jellegzetes szépirodalmi műfajai voltak az eposz (komikus változataival is), a tragédia, az óda, az epigramma, a tanmese, a tanköltemény, a nevelődési regény, az államregény, a szatirikus regény és az episztola.

Nyelvtanilag jellemző a magasztos hangulatú, választékos szókincs, a világos, egyedi képek, a közeli névátvitelen alapuló metaforák, az ok-okozati alapú metonímiák, a tömörség és sűrítettség, a lezárt szerkezet, az antik időmértékes ritmus, és a harmóniát, fennköltséget kifejező mindenféle eszköz.

A korszak legfőbb írói: Voltaire, Montesquieu, Rousseau, a legjelentősebb mű pedig az Enciklopédia, mely a kor tudományos és művészeti összefoglalója. Szerkesztője Diderot volt.

Az építészetben uralkodóvá válik a nyugodt, fegyelmezett szemléletmód. Az antik művészet példái letisztult, világos, racionális tereket eredményeztek. Az egyházi építészet háttérbe szorult, helyébe a városi építészet került. Bérházak, iskolák, egyetemek, kórházak, hidak, alagutak, hatósági és jogi intézmények tucatjai épültek az új stílusban. Mind a külső, mind a belső kialakításban fontos volt a szimmetria.

Új szerkezeti anyag jelent meg, az öntött- és kovácsoltvas.

A szobrászok az ókori klasszikus műveket tekintették mintaképül. A klasszicizmus szabályait, szigorú előírásokat követve örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Tanulmányozták és másolták az Itáliában feltárt görög és római szobrokat. Az arányok harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok mellszobrai római köntösben. Az épületek díszítettsége az oromzatok domborműveire, kút- és fülkeszobrokra korlátozódott.

A szobrokat hűvös nyugalom jellemzi, mely élettől távoli. A mezítelen test természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesült.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.